CSR elméletben és gyakorlatban, avagy a hat gyógyszercég esete a látássérültekkel

Összeegyeztethető-e a CSR magasztos eszméivel az, ha egy tekintélyes cég még csak nem is válaszol egy társadalmi szervezet esélyegyenlőséggel kapcsolatos kezdeményezésére? Méltó e egy céghez, ha jogászokra bízza egy társadalmi szervezet tevékenységének megítélését?

Válogathat-e egy jónevű cég a magyar társadalmi szervezetek között aszerint, hogy számára melyik szervezet álláspontja kedvezőbb? Méltó-e egy cég hírnevéhez, ha médiatámogatást vásárol egy igazáért kiálló társadalmi szervezet lejáratására? Van-e viselkedési kódexük a multinacionális cégeknek arra az esetre, ha jogerősen elmarasztaltatnak a magyar bíróság ítéletében egy fogyatékossággal élőket képviselő szervezett által kezdeményezett ügyben?

Vívhat-e presztízsháborút egy nagyvállalat a gyengékkel, a civilek érdekképviseleti szervezeteivel? Miért nem számítja ki senki egy elmarasztaló hatósági határozat hírnévkövetkezményeit?

Miért presztízskérdés egyes for-profit szervezeteknek a filléres háború a non-profit szervezettel, amelynek elvesztése sokmilliós károkkal is járhat? Miért hittek vakon és gőgösen a nagy cégek a saját mindenhatóságukban, az igazukat kereső, s végül a törvény oltalmában azt megtaláló vakokkal és gyengénlátokkal szemben?

Erről szól az alábbi összeállítás, amelyben valós szereplők, valós története tárul elénk a cégek nevesítése nélkül².

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) eddig hat multinacionális cég esetében állapította meg, hogy diszkriminálták a látássérülteket, megsértették az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy az egyik civil szervezet kérésére nem bocsátották rendelkezésre a vakok és gyengénlátók számára megfelelő formátumban betegtájékoztatóikat. Az EBH azt is megállapította, hogy mivel a civil szervezet felé a hatósági eljárás megindítását megelőzően nem tettek érdemi lépéseket, ezzel a sérelmet szenvedett csoportot – a látássérült embereket – hátrány érte, illetve annak közvetlen veszélye fenyegette, amely jelenleg is fennáll. A jogerős döntések értelmében az EBH megtiltotta a hat cégnek a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását és elrendelte a jogsértést megállapító jogerős és végrehajtható határozatának 90 napra történő nyilvános közzétételét a www.egyenlobanasmod.hu című honlapon.

A másfél évig tartó jogi procedúrával és a hat multinacionális gyógyszercég jogerős elmarasztalásával azonban koránt sem ér véget az ügy. Egyik gyógyszerforgalmazó sem dőlhet hátra, kárörvendve, hogy ők megúszták az EBH eljárását. Az ügynek komoly tanulsága van nemcsak a vállalatok társadalmi felelősségvállalását (CSR) oly fennen hangoztatott hangoztató, ám a gyakorlati életben a felelős magatartást még csak nem is mímelőknek, hanem mindenkinek, akinek termékét, szolgáltatását fogyatékos emberek is megvásárolják, igénybe vehetik.

http://www.egyenlobanasmod.hu/data/720-2008.pdf

http://www.egyenlobanasmod.hu/data/730-2008.pdf

Letöltés dátuma: 2009. július 31. 18.26

A vállalatok társadalmi felelősségvállalása nem pusztán pr-eszköz, ami jól mutat az éves üzleti jelentésben. Az alábbi eset rámutat arra, hogy ha egy cég nem viselkedik felelősen például egy hátrányos helyzetű csoporttal szemben, akkor hiába a fennen hangoztatott értékek propagálása a weblapokon. Akár egy non-profit szervezet is képes arra, hogy romba döntse egy adott vállalat gondosan felépített „felelősen cselekvő” imázsát, mert a képmutatás könnyen leleplezhető. Mint amikor valaki vizet prédikál, miközben bort iszik. Nem árt tehát néhány sort szentelni azoknak, akik a CSR-t sajátosan értelmezik. Azoknak, akik szerint a CSR-be bőven beletartozik a szponzoráció, sok-sok millió forint látványos – és nem is haszontalan – elköltése, de az emberek jelentékeny csoportjának, a látássérülteknek diszkriminációja is. Vajon tényleg megfér egymással egyes emberek hátrányos megkülönböztetése és a társadalmi felelősségvállalás? Vagy csak az épek társadalmával kell felelősen viselkedni, a fogyatékos emberek nem számítanak? Még akkor sem, ha a számukra olvasható Braille- és nagyított betegtájékoztatók rendelkezésre bocsátását uniós irányelv és miniszteri rendelet írja elő?

„A /cég/ a kezdetektől természetesnek tartja, hogy lehetőségei szerint részt vegyen a társadalmi problémák enyhítésében, az elesettek megsegítésében. A /cég/ vezérigazgatója, X. Y. – a /cég/ magyarországi felépítője – személyes és cégvezetői filozófiája mentén alakult ki a cégcsoport társadalmi felelősségvállalásban történő aktív részvétele. Ebből a szemléletből fakad az a gondolkodásmód is, hogy a /cég/ számára fontos a társadalmi, kulturális környezet, amelyben működik.” – szól az egyik elmarasztalt vállalat üzenete.

Nem kellene-e átgondolnia a vezérigazgatónak személyes és cégvezetői filozófiáját azután, hogy jogerős határozat mondja ki: cége megsértette az egyenlő bánásmód követelményét?

„Egy felelős vállalatnak hozzá kell járulnia a kultúra támogatásához is. A kulturális terület megsegítésére szánt keretét a /cég/ koncentráltan fordítja egy-egy nagyobb projekt megvalósításának a megsegítése érdekében. A hazai filmgyártás nehézségeit átlátva a múltban a magyar filmek támogatásával valósította meg társadalmi szerepvállalását, amellyel hozzá tudott járulni a minőségi kultúra jelenéhez és jövőjéhez.” – szól a vállalati filozófia.

De történt-e a cégen belül olyan kalkuláció, hogy a kombinált Braille- és nagyított betűs betegtájékoztató előállítási költsége egyáltalán megközelíti-e azt az összeget, amit eddig kultúrafinanszírozásra költöttek?

A másik elmarasztalt cég „A nagyvállalat társadalmi felelőssége” cím alatt azt írja:

„A /cég/ gyógyszerei révén nagy hatással van az emberek életére, mindennapjaira. A világméretű üzletmenet globális felelősséggel is jár, és ez azt jelenti, hogy a folyamatos fejlődést mindhárom - környezeti, társadalmi és gazdasági - területén egyaránt biztosítani kell. …Munkánk során az etikus magatartást, a korrekt, szakmai tájékoztatást tartjuk a legfontosabbnak. Mindennapi tevékenységünket a hazai és Uniós jogszabályok figyelembevételével alakítjuk.” – olvasható a honlapjukon. Vajon a korrekt, szakmai tájékoztatásba – amit az etikus magatartás mellett a legfontosabbnak tartanak – miért nem fért bele, hogy termékeikhez Braille- és nagyított betűs betegtájékoztatókat is gyártsanak?

Izgalmas kérdést vet fel, hogy annál a cégnél, ahol Szervezeti Magatartás-kódex rendelkezik például a „közönséggel való fair bánásmódról”, lesznek-e és ha igen, akkor milyen következményei lesznek az EBH elmarasztaló határozatainak? A kötelező érvényű előírások (sztenderdek) között ugyanis megfogalmazták az üzleti környezet és a szereplők (üzletfelek, más kereskedelmi partnerek, kormányzati szervek és társadalmi közönség) érdekeinek tisztességes és megfelelő figyelembe vételét. Csak éppen a látássérültek érdekei nem kaptak megfelelő figyelmet. Úgy látszik, hogy a magyarországi leányvállalatnál még belefér a „fair” bánásmódba mindez.

Ugyanennek a cégnek nemcsak magatartás-kódexe van, hanem úgynevezett Corporate Citizenship deklarációja is. Corporate Citizenship irányelvei magukban foglalják a cég magatartás-kódexében (Code of Conduct) foglaltakat is, melynek betartása a cég valamennyi munkatársára nézve kötelező.

„A /cég/ kulcsértékei olyan, minden egyént megillető alapvető jogokon nyugszanak, mint a magánszféra védelme, a vélemény és az önkifejezés szabadsága, a társulás joga, a diszkriminációmentes megmérettetés és a meghallgattatás joga. Azon vagyunk, hogy befolyási körünkben oltalmazzuk és megerősítsük az Egyesült Nemzetek Szervezete által kiadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában meghatározott jogokat. Nem tűrjük el az emberi jogok megsértését saját üzleti tevékenységünk keretei között.”

A Corporate Citizenship elveit a cég – a honlapján olvasható dokumentum szerint – integrálta üzleti stratégiáiba, és a megvalósítás folyamatát aktívan, következetesen és hatékonyan irányítja. Divízióik megfelelő struktúrákat alakítanak ki és megfelelő erőforrásokat mozgósítanak annak érdekében, hogy eleget tudjanak tenni az irányelvekben megfogalmazottaknak.

A 4. irányelv az emberi jogokat és társadalmi elkötelezettséget fejti ki, és ennek kapcsán deklarálja, hogy a cég: „nem kerülhet semmiféle közösségbe az emberi jogok bárminemű megsértésével”.

Magyarországon, mint az Európai Unió tagállamában, a vállalatoknak meg kell tanulniuk a fogyatékos emberek jogainak tiszteletben tartását, mert azok megsértésének vannak és lehetnek jogi következményei. Végső soron mégis csak arról van szó – például a határozatok nyilvánosságra hozatalával –, hogy akár hírnevükön is csorba eshet. A piaci versenyben nem mindegy, hogy melyik cég van nyilvántartva, mint diszkrimináló, az emberi jogokat megsértő szervezet.

A betegtájékoztatók ügye arra is rámutatott, hogy a társadalomnak még mindig vannak olyan csoportjai, akik „láthatatlanok”. A láthatatlan állampolgárságról 2002-ben az európai fogyatékosügyi szervezetek kongresszusán elfogadott Madridi Nyilatkozat szólt először. „A fogyatékos embereket sújtó diszkrimináció néha a velük szembeni előítéletekre épül, gyakran azonban az okozza, hogy a fogyatékos emberekről megfeledkeznek, és nem vesznek róluk tudomást, ami a fogyatékos emberek társadalmi részvételét gátló környezeti és szemléletbeli korlátok létrejöttét és megerősödését eredményezi”.

A cégeknek – és ne szűkítsük le a kört a gyógyszergyárókra és –forgalmazókra – át kell vizsgálniuk alaptevékenységüket, hogy például szolgáltatásuk mindenki számára hozzáférhető-e. Az egyenlő esélyű hozzáférést, és egyéb újnak tűnő fogalmakat bele kell építeni a társadalom iránt valódi felelősséget érző vállalat gondolkodásába. A mozgássérültek következetes, hosszú évekre visszanyúló jogvédő akcióinak eredménye, hogy ma már nem illik vitatni a fizikai környezet akadálymentesítésének szükségességét, lépcsők helyett rámpák építését, hogy a kerekesszékes ügyfél egyedül, segítség nélkül is bejusson az épületbe. A többi fogyatékossági csoport, köztük a látássérülteké most kezd ébredezni. Lassan tudatosul bennük, hogy az információhoz való jutás nem a többségi társadalom kegyétől függ. Az ő emberi jogaik közé tartozik, és mindezt már a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény is rögzíti. Nemcsak az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt elmarasztalt cégeknek kell komolyan elgondolkodniuk azon, amit az érintettek így fogalmaztak meg: „A vakság igazi problémája nem a látás hiánya. Az igazi probléma a megnem- értés és a létező információk elérésének hiánya.”

http://www.practice.hu/show.aspx?pub=603c4835-e84f-4803-8358-f80677bd0afe

dr. Nagy Marianna¹

¹ A szerző a Magyar Antidiszkriminációs Közhasznú Alapítvány elnöke, és 2008-ban az egyenlő bánásmód

követelményének megsértése miatt indult eljárásokban a látássérültek jogi képviselője volt a gyógyszercégekkel

szemben.

² Az Egyenlő Bánásmód Hatóság nyilvánosan közzétette a hat céget elmarasztaló határozatot. Az archivált,

korábban nyilvánosságra hozott határozatok között a letöltéskor csak 2 határozat szerepel. A többi 4 döntésnek a

nyitólapon a Hatóság nyilvános határozatai közt kell megjelenniük.